Miért dombolnak a macskák?
A macskák számtalan módját ismerik érzelmeik és szándékaik kifejezésének. Testtartásukból, fülük állásából, bajszuk és farkuk helyzetéből, abból, ahogy mozognak, nem nehéz kiolvasni, hogy mit is szeretnének mondani. A dühös macska fel-le csapkod a farkával, ha pedig ellenfelét akarja megijeszteni, akkor felborzolja a szőrét, és felpúpozza a hátát. Mancsának finom érintésével hívja fel jelenlétére gazdája figyelmét, és jelzi, ha akar valamit. A gazda lába körül tekergő kedvenc vagy éhes, vagy így köszönti „emberét”. Még ennél is több árnyalata van a cicák beszédének. A macskanyelv a lágy dorombolástól egészen a fülrepesztő nyávogásig sok száz, különböző hangot ismer. A cicák szeretnek társalogni. Nyávogásuk néha mérges, követelőző, panaszkodó, szomorú, vágyakozó vagy éppen kihívó. A figyelmes gazda hamar megtanulja kedvence „nyelvét”, és attól kezdve már a nyávogásából is kitalálja, hogy mi nyomja a négylábú szívét. A cicahangok legszebbike bizonyára a dorombolás - az elégedett macska torka legmélyéről jövő, zöngés hang. A gégefő rezegtetésével és mindig zárt szájjal létrehozott mormogó hang. Fokozott érzelmi állapot kifejezésére szolgál, legyen az öröm vagy fájdalom. A rákos betegség utolsó stádiumában lévő- vagy az elütött macskák jellemzően hangos dorombolást hallatnak, ezzel fejezik ki kétségbeesésüket és fájdalmukat. A dorombolás nem más, mint aerodinamikai jelenség, mely a hangrés és a gégefő, illetve a hozzájuk kapcsolódó izmok összehangolt mozgatásával keletkezik. A cicamama számára egyhetes kölyke dorombolása jelzi, hogy kicsinye jól érzi magát. A felnőtt állatok dorombolása pedig elégedettségüket fejezi ki.
Miért szimatol a macska?
A kutyákkal ellentétben a macska nem szimatol a zsákmánya után, hanem türelmesen les rá. A szaglás ezért nála kizárólag a fajtársakkal való kapcsolattartást szolgálja. A kandúrok illatokkal jelölik meg felségterületüket. Magasra tartott, enyhén remegő farokkal néhány csepp vizeletet permeteznek a bokrokra. A jelzések erős, csípős szaga még a mi kevésbé érzékeny orrunkkal is jól érezhető. A kandúrok valószínűleg nemcsak a jelzés gazdáját ismerik fel, hanem arra is rájönnek, hogy milyen friss a szagminta.
Alkalmanként a cicahölgyek is permeteznek pár csepp vizeletet, ám ők elsősorban az emberi orr számára érzékelhetetlen illatjeleket kedvelik, melyeket a mancsukon lévő illatmirigyek segítségével helyeznek el. A macskák saját gazdájuk illatát is megismerik. Nem ritkán éppen azért dörgölőznek, hogy a gazda szaga erősen beleivódjon a szőrzetükbe. Bizonyos növények, mint a kakukkfű vagy a macskagyökér, valósággal tűzbe hozzák a macskákat. Először a pofijukat dörgölik ezekhez, majd kéjesen morogva hemperegni kezdenek a közelükben. Aki azt szeretné, hogy cicája megkedveljen egy tárgyat, annak csupán egy kevés macskagyökérrel kell bekennie azt. Más szagok viszont kifejezetten idegesítik a házimacskát. Így például a citromot vagy a narancshéjat messze elkerüli.
Megfigyelték azt is, hogy a macskák időnként valósággal megdermednek, egy pillanatra szinte ijesztően bambává válnak. Ilyenkor nemcsak az orrukon, de nyitott szájukon át is levegőt vesznek. Felhúzott felső ajkuk miatt úgy tűnik, mintha viszolyognának valamitől. Pedig csupán egy különlegesen érdekes illatra figyeltek fel. Ez a viselkedés nagyon hasonlít azoknak az ínyenceknek a szokására, akik hosszasan ízlelgetik egy-egy ritka csemege illatát, mielőtt beleharapnának. A kandúrok olyankor szimatolnak így, ha egy párzásra kész nőstény vizeletének szaga csapta meg az orrukat. Ekkor egy olyan szervük (a „Jacobson-szerv”) lép működésbe, amely az emberben már csupán nagyon csökevényes formában maradt meg. Az apró, kb. egy centiméter hosszú csövecske nyílása a szájpadláson, a felső metszőfogak mögött található. Mi, emberek nem tudjuk elképzelni, ez az ízlelő-szagló szerv milyen érzeteket közvetít, de egy biztos, hogy kellemes.
Érzékeli-e a színeket a macska?
A természet a macskákat minden olyan érzékszervvel felruházta, ami a sikeres éjszakai vadászatokhoz szükséges. Érzékszervei jóval fejlettebbek az emberénél. Ez különösen igaz sokatmondó, nagy, sárga, zöld, kék vagy naracsszínű szemükre, amellyel hozzánk hasonlóan térben látnak. A rávetődő fénysugarat szemük visszaveri, legtöbbször zöldessárga színben. Csupán a kékszemű cicák szeme piros, ha megvillan a sötétben. A valóságban csupán a természet ügyes megoldásáról van szó, a cica jól lát a félhomályban is. A macska szemében az ideghártya mögött egy csillogó réteg, a „tapetum lucidum” található. Miután a fénysugár eléri az ideghártyát, az alatta lévő fénylő rétegen visszatükröződik, így a sugár még egyszer eljut a fényérzékeny sejtekhez. A macskaszem legalább hatszor olyan fényérzékeny, mint az ember szeme, ám ha tökéletsen sötét van, még ő sem lát semmit.
Ellentétben más éjszakai állatokkal, a macska napközben is aktív, ezért érzékeny szemét meg kell óvnia a nappali fényözöntől. A pupillák éjjel nagy, kerek ablakként engedik be a legkisebb fénynyalábot is, ám nappal hajszálvékony rést hagyva zárul össze a színes szivárványhártya.
A szemhéj alatt egy másik, vékony, szürke bőrréteg, a pislogó hártya található, amely a portól és a szennyeződéstől védi a szemgolyót, és segíti eloszlatni a könnyek nedvességét. Normális körülmények között a pislogóhártya csak akkor látható, ha az állat nagyon fáradt vagy beteg.
Az 1900-as évek első felében azt hitték, hogy a macskák színvakok. A vizsgálati módszerek fejlődésével kiderült, hogy nemcsak a legfinomabb árnyalatokat tudják megkülönböztetni egymástól, de szinte minden színt látnak. Ám a macskák számára a színek nem játszanak olyan nagy szerepet, mint a mi életünkben. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a zsákmányukul szolgáló állatfajok általában egyszínűek, és beleolvadnak környezetükbe. A vadászat idején, a félhomályban a színeknek amúgy sincs nagy jelentőségük.
A macskák legfontosabb érzékszerve a hallás, ezért fülük jóval élesebb, mint a kutyáké. Fülüket több mint 20 izom segítségével remekül lehet irányítani, így a leghallkabb neszt is fel tudják fogni. A legcsendesebb cincogást éppúgy meghallják, mint a közeledő, lopakodó kutyát. Érzékeny fülük már messziről felismeri a gazda lépteit, és az autók motorhangját is meg tudják különböztetni egymástól. Képesek két, egymáshoz rendkívül közel fekvő hangforrást is betájolni, ezenkívül pedig az olyan ultrahangokat is meghallják, amelyeket az emberi fül már nem is érzékel. A macska valószínűleg még a legfinomabb talajbeli remegéseket is képes érzékelni. Csuklója alatt ugyanis olyan érzékeny tapintó szőrszálak vannak, amelyek még az egerek lábdobogását is felfogják.
Sok történetet hallhattunk a macskák nagyszerű tájékozódó képességéről. Állítólag óriási távolságból, ismeretlen vidékeken járva is hazatalálnak. Bár az elbeszélések egy része nem mentes a túlzásoktól, ám az valószínűnek látszik, hogy a házimacskát finom orra, rendkívül érzékeny füle és egy mindeddig ismeretlen érzékszerv is segíti útközben. Ilyen érzékszerv lehet például egy „belső iránytű”, amely a Föld mágneses terét érzékeli. Talán ezzel magyarázhatóak azok a beszámolók is, melyek szerint a cicák földrengés és más katasztrófák (például tűzvész vagy háborús bombázás) előtt hangos nyávogással figyelmeztették gazdáikat. Lehet, hogy megérezték a földkérek enyhe rezdüléseit, a halvány füstszagot, vagy meghallották a közeledő bombázógépek távoli, halk zúgását.
Különösen fejlett a macskák időérzékelése, az úgynevezett belső óra. Sok cica reggelente mindig azonos időben ébreszti fel gazdáját, és a vadászterületüket is fel tudják osztani egymás között. Például az egyik macska délelőtt egerészik a környéken, míg a másik kizárólag délután lép színre.
Agresszív viselkedésformák
A macskák gazdái számára a hímek közötti harc, a territoriális küzdelmek és a félelemből kialakuló támadások a legaggasztóbb problémák. Ugyanakkor gyakori, hogy a különböző helyzetekben a harctípusok közötti határok elmosódnak, s egy harc során akár az összes előfordulhat. A kölykeit védő anyamacska agressziója, amit túlzottan kíváncsi fajtársával szemben kinyilvánít, a helyzetből adódóan sokkal érthetőbb és megmagyarázhatóbb, így kevésbé ad okot aggodalomra. Az ún. átirányított agressziót a többmacskás lakásokban figyelhetjük meg, illetve olyan területeken, ahol túl sok a macska. Ennek érdekes megnyilvánulási formája, amikor az állat a másikkal szembeni agresszióját éppen a gazdáján (tehát az emberen) vezeti le. A fenyegetettség miatti agresszió is leginkább a sokmacskás háztartásokban fordul elő. Fő jellemzője a támadás megelőző célzata, amikor a támadó eleve meg akarja félemlíteni ellenfelét, még mielőtt az bármit tenne, vagy tehetne. Az ilyen típusú agresszió ellen egyedül az élettér növelésével védekezhetünk, no meg egy kis odafigyeléssel. Nem szabad elkövetni például azt a hibát, hogy az etetéskor egyszerre, és egy tálból akarjuk etetni a cicáinkat.
forrás: www.whiskas.hu
A bezárt macskák közötti agresszió hatásai
A macskákhoz hasonló territoriális emlősöknél az egyik fél részéről megnyilvánuló kevésbé agresszív viselkedés már az első találkozáskor is kialakíthatja a dominanciaviszonyokat. Az ilyen találkozások, harcok legtöbbje úgy ér véget, hogy az egyik fél elhagyja a területet, míg a másik megszerzi azt. Ha viszont több macskát összezárnak, akkor a terület határai kötöttek lesznek, és az állatoknak nem lesz lehetőségük a kitérésre, menekülésre, így a vesztes nem tud elvonulni a domináns macska területéről, és kénytelen jóval közelebb lenni hozzá, mint ahogy szeretné. Ez a stresszhelyzet hosszú távon nagyon kártékony lehet, mert a bekövetkező biokémiai változások sokféle patológiás elváltozást eredményezhetnek. Ilyenek például a termékenységi problémák és egyes szívbetegségek. A szinte állandó adrenalinhatás miatt gyengül az immunrendszer, ezért az állat könnyebben megfertőződhet, megbetegedhet.
Mit tehetünk a bezártság okozta stressz ellen? A legfontosabb, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk az állatok számára a rendelkezésre álló tér jobb kihasználására. Ez magyarul azt jelenti, hogy meg kell teremteni a lakásban a függőleges irányú mozgás „legális” lehetőségeit: biztosítani kell a mászást. Célszerű olyan visszavonuló-polcokat felszerelni vagy kialakítani, amelyeken csak egy állat fér el, és amelyeken úgy pihenhetnek, hogy viszonylag távol vannak a többi macskától. Ahol megoldható, ott építsünk macskaajtón keresztül elérhető, zárt kifutót. Az unatkozás elkerülésre teremtsünk játéklehetőségeket. Nagyon hasznosak lehetnek a macskamászókák, amelyeket magunk is elkészíthetünk, de akár meg is vásárolhatunk. Ezekre felmászva lehetősége van a macskáknak arra, hogy figyelemmel kísérjék a körülöttük zajló eseményeket, de jó tere lehet ez a közös játéknak és a kommunikációnak is. És végül, ha szükséges, akkor csökkenteni kell az egy területen élő állatok számát. Kétségtelen, hogy ez nehéz döntést igényel, de még mindig jobb egy-két cicától megválnunk, mint ha az összes kedvencünket károsítaná a túlzott állatlétszám.